Külföldön biztonságos menedéknek hitték Magyarországot, nem számoltak a német megszállással, ugyanakkor egész világhálózat végezte a zsidómentést hazánkban is – derült ki.
A magyar zsidóság üldözése és a mentési erőfeszítések már a Magyarország 1944. márciusi német megszállása előtt elkezdődtek, így az 1944–1945-ös mentési akciók számos szereplője több korábbi kezdeményezésre is építhetett. Most egy ELTE-n szervezett konferencia keretében
magyar és külföldi kutatók vitatták meg a történelem egyik sötét fejezetének kevéssé feltárt mozzanatait.
Az előadók válaszait Pók Attila, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete tudományos tanácsadója, a Hun Ren Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete nyugalmazott tudományos tanácsadója segítségével tekintettük át.
A konferenciának helyet adó Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektora, Borhy László üdvözlő szavaiban arra figyelmeztetett, hogy a konferencia témája egyszerre vet fel történettudományi és alapvető morális kérdéseket. A konferenciát üdvözlő előadásában Mgr. W. Banach apostoli nuncius, a magyarországi diplomácia testület doyenje Ferenc pápa szavaira utalt: mindig, mindenhol ügyelnünk kell arra, hogy ne nyerhessenek tért a gyűlölet fűtötte antiszemita gondolatok és tettek.
Szálasi gettói sok zsidót mentettek meg a biztos haláltól
Karsai László, a szegedi egyetem emeritus professzora bevezető előadásában azt vizsgálta, miként élhette túl Budapesten körülbelül 135-150 ezer zsidó a nyilas uralmat. Véleménye szerint, ha Szálasi nem ismeri el a nemzetközi védleveleket és védőútleveleket, akkor Lutz, Wallenberg és diplomatatársaik semmit sem tudtak volna tenni.
Ha Szálasi engedélyezi a budapesti zsidók deportálását, és nem szervezteti meg a két gettót, akkor a fővárosi zsidók töredéke élte volna túl a holokausztot.
Másik oldalról, ha a magyar és német csapatok nem védik a Vörös Hadsereggel szemben olyan keményen a fővárost, több ezerrel kevesebb zsidó halt volna meg.
Karsai elmondta: a vidékről 1944 tavaszán, kora nyarán a náci táborokba deportáltak közül azok, akik hazatértek, nem Szálasinak köszönhették életüket, és a budapesti gettók rabjai is csak azért élhették túl az ostromot, mert a Vörös Hadsereg katonái 1945. január 18-án kiűzték a Duna pesti oldaláról a német és magyar katonákat.
Nagyobb esélyük volt a túlélésre a fővárosi zsidóknak a nyilas uralom idején, mint vidéki hitsorsosaiknak a Horthy Miklós kormányzó által kinevezett Sztójay-kormány idején
– hangsúlyozta.
Biztonságos menedéknek hitték Magyarországot, nem számoltak a német megszállással
Jean-François Paroz svájci történész, Svájc budapesti nagykövete széles körű forrásfeltárás alapján elemezte a budapesti zsidók megmentésére kezdeményezett nemzetközi humanitárius diplomáciai akciókat 1944–45-ben. Sok dokumentummal bizonyított tézise szerint ezek eredményei nem az egyes diplomaták kormányuktól független, önálló tevékenységének köszönhetők, hanem
egy nemzetközi humanitárius diplomáciai akció részei voltak.
A művelet 1944 januárjában indult a Roosevelt-adminisztráció által létrehozott War Refugee Board (WRB) kezdeményezésére, és zsidó életek megmentését tűzte ki célul. E szervezet működése kevéssé ismert Magyarországon, Sziszkoszné-Halász Dorottya, a miskolci egyetem tanára mutatta be kapcsolatrendszerét, tevékenységét 1944 márciusától a háború végéig.
Mint kiderült, a Washingtonba érkező hírek biztonságos menedékként írták le az országot, ennek megfelelően a mentőakciók tervezése során nem számoltak azzal, hogy a magyar zsidók érdekében komoly lépéseket kell majd tenniük.
A március 19-i fordulat teljesen váratlanul érte a szervezetet,
s bár ettől kezdve figyelmének és energiáinak tetemes részét Magyarországra összpontosította, nem tudott lépést tartani a zsidóellenes cselekmények ütemével.
A mentőmunka szervezésének egyik fő akadályozója az USA és Magyarország közötti hadiállapot, s ennek megfelelően a diplomáciai kapcsolatok hiánya volt, ami lehetetlenné tette, hogy egy hivatalos képviselő közvetlen kapcsolatba lépjen a magyar kormánnyal. Törekvései érvényesítéséhez közvetítőkre volt szüksége, például semleges diplomaták és szervezetek (Nemzetközi Vöröskereszt) formájában. Ez
a koordinált diplomáciai erőfeszítés hat budapesti nagykövetség és diplomáciai képviselet csapatainak együttműködésére épült,
Moshe Krausz és Komoly Ottó számottevő részvételével.
Egész világhálózat alakult a zsidók megmentésére
Molnár Judit, a szegedi egyetem tanára kimutatta, hogy míg a német megszállás előtt a magyar cionisták akár a magyar külügy révén is tudtak kapcsolatot tartani a nemzetközi cionista szervezetekkel, addig a megszállás után megváltoztak a lehetőségek. Olyan antiszemita politikusokat igyekeztek megtalálni, akiknek jó német kapcsolatai voltak, így Imrédy Bélát, aki azonban nem fogadta őket.
A nyilas hatalomátvétel után már csak a Nemzetközi Vöröskereszt és semleges követségek révén tudtak kapcsolatot teremteni a
magyar hatóságokkal és közreműködni az embermentésben.
A koordinált magyarországi embermentés távoli irányítása Washingtonban, az amerikai külügyminisztériumban és a WRB központjában zajlott, míg a koordináció Svájcban, az amerikai berni követségen folyt napi kapcsolatban a svájci hatóságokkal, az Nemzetközi Vöröskereszttel és a genfi zsidó szervezetekkel.
Az újdonságot az jelentette, hogy a különböző kategóriák – politikai, diplomáciai, konzuli és humanitárius – szisztematikus és egyidejű alkalmazása új dinamikát teremtett
a nemzetközi kapcsolatokban, és életek megmentését tette lehetővé.
Mindezt alátámasztotta Olosz Levente, az Erőszakkutató Intézet munkatársa
hálózatelemzési módszertannal és gráfelmélettel végzett elemzése a transznacionális mentési hálózatról,
amely cionista szervezeteket, zsidó segélyszervezeteket, diplomáciai missziókat és állami intézményeket foglalt magában három kontinensen átívelően.
Dobos Erzsébet, a spanyol nyelv és irodalom tanára (BGE) az Ángel Sanz Briz vezette Spanyol Követség eddig kevéssé ismert mentőakcióit tekintette át, kutatásai szerint védlevelek kiadásával, védett házak létrehozásával a követség mintegy 5000 magyar zsidó életét mentette meg.
Titokzatos svájci jótevő és Slachta Margit csodálatos példája
Slachta Margit 1969-ben a Világ Igaza kitüntetésben részesült, amely az embermentő nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetés. Előadásában Tóth Krisztina, a Vatikáni Magyar levéltári Kirendeltségndelegátusa ennek hátterét vizsgálta: ismertette
Slachta Margit 1943-as közbenjárását a szlovákiai zsidók érdekében,
valamint a hozzá kapcsolódó szentszéki zsidómentő tevékenységet.
Igen kevéssé volt eddig ismert a svájci Harald Feller tevékenysége, akiről monográfusa François Wisard, a svájci külügyminisztérium történész
munkatársa tartott előadást. Feller 1944 decemberétől a svájci nagykövetség vezetőjeként titokban menedéket nyújtott svéd diplomatáknak, amikor a nyilasok megtámadták a nagykövetségüket.
Sztálin parancsára elrabolták, és a Lefortovo börtönben tartották fogva Wallenberggel egy időben,
de 1946-ban egy svájci-szovjet megállapodás után szabadon engedték. Az előadó Feller tevékenységének négy kevésbé ismert aspektusát vizsgálta: svájci zsidók hazatelepítése, azoknak a svájci nőknek a hazatelepítése, akik magyar zsidó férjhez mentek és ezzel elvesztették állampolgárságukat, védlevelek kiosztása Svájchoz kapcsolódó zsidóknak, rejtőzködési lehetőségek biztosítása.
Még San Salvador is jeleskedett
Szita Szabolcs, a soproni egyetem emeritus professzora a Budapesten a semleges országok követségei és nemzetközi szervezetek által kibocsátott védlevelekről és védútlevelekről beszélt. 1942-től San Salvador és Svájc adott ki védleveleket, a német megszállást követően pedig különösen
Svájc, San Salvador, Svédország, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Svéd Vöröskereszt mentőmunkája emelkedett ki.
Bár a védőiratok a nemzetközi jog szempontjából érvénytelenek voltak, mégis ezreknek nyújtottak ideiglenes védelmet. Illegális iratokat cionista ellenállók készítettek az Üvegházban, valamint nyomdák és műtermek tulajdonosai szerte a városban.
Összességében a konferencia sok új információval szolgált arról, hogy a magyar zsidóság üldözése és a mentési erőfeszítések már jóval Magyarország német megszállása, vagyis 1944 márciusa előtt elkezdődtek.
Nyitókép: Letartóztatott zsidó nők menete a budapesti Wesselényi utcában, 1944. október. (forrás: Wikipédia)
A világ legősibb, ma is tömegesen beszélt nyelvét, hangsúlyait, rejtett üzeneteit több mint kétezer éve nem érti a Nyugat. A „nagy nyelvi fal” egyszerre járul hozzá Kína mai sikeréhez és rejtelmességéhez. Hogyan állították ezt az archaikus kódot a kínai modernizáció szolgálatába?
A történész szerint a fejedelem hozott egymásnak ellentmondó döntéseket, de mindig a realitásokhoz alkalmazkodva: képes volt nagyívű terveiről lemondani, ám az adott körülményeket országa számára maximálisan kihasználni.
Szokatlan, hogy más országok NATO-nagykövetei vitatott atlaszt kapnak, amelyben ugyan Nagy-Magyarország nem szerepel kifejezetten, de a térképek és a kísérő szövegek vitatottak.
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
A kormányfő ráfordult a 2026-os választásokra, folyamatosan apadó jobboldali szavazóbázisát ezzel a bejelentéssel is meg kívánja tartani.
A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől, aki éppen január 9-én töltötte volna be 104. életévét.
Egyre inkább kezd eldurvulni a választási kampány.
